árhullám sebesség
[árvízvédelem]
flood celerity
[flood control]
Definíció:

Folyókon levonuló árhullám vízállás- vagy vízhozam-tetőzésének előrehaladási sebessége, azaz a folyó középvonalán egységnyi idő alatt megtett útja. Az árhullám sebesség eltér a víz áramlási sebességétől, azzal ellentétes irányú is lehet, sőt a folyó valamely szelvényétől kezdve, vagy valamely szakaszán értelmezhetetlenné is válhat. (Ilyenkor mondjuk, hogy az árhullám "elveszett", vagy másikba olvadt). Előfordulhat – mellékfolyók, vagy a befogadó hatására – a levonuló tetőzés megtett útját az idő függvényében ábrázoló vonalának két, vagy több részre szakadása, ezáltal ugyanazokban az alsó folyószelvényekben egymás után két, vagy több tetőzés kialakulása. Mindezekből következik, hogy az árhullám sebességét sokkal inkább az eseti hidrológiai és hidraulikai tényezők nagy statisztikai szórásokkal jellemezhető függvényeinek kell felfognunk, mintsem a folyómeder állandó adottságának.

Nincs forrásmegjelölés.
Szerkesztő/szerző: Szlávik Lajos